Sok hetes várakozás után elérkezett a hazautazás napja. Hatalmas pakkjainkkal elindultunk az állomás felé. A frissen nyomtatott jegyet megmutattam az ellenőrnek aki rögtön továbbenedett minket. Cipőfűzőm útközben kikötődött, de nem érdekelt, csak szálljunk fel a vonatra! Miután táskáinkat elpakoltukés jólesően lepuffantunk az ülésbe. Néhány perc múlva az ajtók záródtak és a vonat elindult.
-Megyünk haza!- suttogta nővérem alig hallatóan.
Aztán a kisiklottunk a többi szerelvény közül, és lassan az állomás teteje is eltűnt fölülünk. Elhagytuk a régi, lerobbant raktárakat, a vastelepeket, Pest latyakos utcáit. Lassan kiértünk a vároból, a fehér hó kavargott, és mindent beborított.
-Igen, megyünk haza...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.