Pacsirtadal

Tegnap voltunk a vidámparkan. nem értem, miért mindíg én vagyok a lúzer? Mindig én bénázok, engem fejelnek le, énfejelek le vkit, meg ilyesmi. Ez annyira szar. Csak egyszer lehetnék normális, aki nem bénázik minden percben, aki normálisan néz ki a fotókon, aki normálsan tud beszélni egy sráccal, aki meri odaadni neki a jégkása alját. csak egyszer lehetnék normális.

A buszon meg ott volt egy csajszi, szép feketére festett hajjal. Pont olyan hajjal, amilyet én szeretnék. És pont olyan szép szeme volt, mint nekem. Persze feketére kihúzva, amivel mégjobban kiemelte annak szépségét. Az egyetlen dolog, amit seretek magamon, az a szemem. Utálom a magasságom, a hasam, a lábam, a fenekem, a kezem, a fejem.. egyszóval mindent, csak a szememet nem. Azt szeretem, mert gyönyörű a színe, titokztos, és mindent elárulhatok vele, amit csak akarok.

Bagolykő. Mit jelent nekem? Valamit. Egy menedéket. Egy zugot, ami az enyém. Egy barlangot, ahol elbújhatok. Egy kincset, amit féltve őrzök. Egyszerre semmit és mindent. Valamit, ami csak az enyém, és senki másnak nem adom. Nora. Mit jelent? Egy lányt aki az ami én nem vagyok. Egy életet, ami olyan amilyen az enyém lehetne. Rellon. Egy jellemet, aki lehetek. Egy elképzelést aminek mutatkozok. Egy légkört, akik olyanok mint én. Szélfészek. Un lugar, que solo a mí. Egy hely, ami csak az enyém. Nem adom, nem eresztem. A birodalmam, az enyém, ahol mindíg elbújhatok egy kicsit kiborulni. Rozsdás. Egy társat, aki mindíg velem van. Egy barátot, akit nyugodtan szidhatok, mégis szeret. Isilya. Valaki a múltból. Raz. Rá nem emlékszem. Em, ő a segítség, a biztos támpont. Néha itt, néha ott.  Tevi, valakit. A valakit. Talán majd egyszer többet is. Gaby: hozzám hasonló. Anne, Liza. A félelem. A gátlás, és ami nem lehetek. Lee, Belamy. Segítők, hgy valaki lehessek. Lives in a dream. Életek egy álomban. Bagolykő. Egy álom. Egy képzelt világ, ami sosem fog létezni. Mi, diákok. Életek, karakterek, azok akik sosem leszünk. Lives in a dream.

Eddig voltam már teljesen amortizált, teljesen tökéletesen lúzer, teljesen bunkó, teljesen feldobott, teljesen ledöbbent, meg még vagy ezer dolog. És most, teljesen anitszociális lettem...

Péntek 13. Mindenki fél tőle? Miért? Én szeretem, a névnapom is 13. Elsőben pénteken volt, és  matek tz-t írtunk. 4-es lett.Na tessék, én mondtam hogy nem kell félni tőle. Átlagos,se jó, se rossz. A mi nap is ilyen. Asszem ez volt az eddigi nyaram legaktívabb napja. Reggel rávettem magam a futásra. Imádok futni. Mondtam már? Nem biztosan nem, max csak azt, h mennyire utálom. Egyébként tényleg utálom. De most vhogy szeretem. z ember csak fut, Gunssal a fülében. Már nem bírom tovább, megállnék, de valami hajt. A zene, a kitartás..valami, az érzés. Az adrenalin...

Tök jó hogy lesz új Szex és New York!! Egész nyáron azt néztem..hát igen, a címe önmagáért beszél, bár a Viasaton vannak ennél durvák sorozatok is...Tök poén az egész sorozat, bár fogadni mernék hogy a film egy kalap kaka lesz. Engem az egész soriban két dolog idegesített. Maga Sarah Jessica Parker meg az undorító ruhái. Nem értem hogy lehet aaanyira gázos ruhákat felvenni. Bár ha jólláttam ez a jó szokásuk még a filmben is megmarad. Mondjuk ezzel az egésszel kapcsolatban csak annyit, hogy még mindíg nemtudom hogy ki játszotta/ játssza a Samanta pasiját. Pedig az egy igggazán jó pasi!!! JA persze az is egyértelmű hogy pont az a magyar származású szinésznő aki a legnagyobb k-t játsza az egész filmben!!

Holnap lesz sportnap, és holnap lesz egy röpimeccs. A negyedikesek ellen fogunk játszani, egy csöppet félek tle. Nem hiszem hogy meg tudjuk majd őket verni. Bár Ilonék csak egy éve játszanak, nagyon ügyesek. Nem olyan kifinomultak az ütéseik, nincsenek feladásaik, de talán ez teszi veszélyessé az egészet. Mert ahogy a nagyröpiben megszoktam hogy először leszedik aztán feladják a labdát aztán átütik, na hát ez a rész náluk kimarad. Ők inkább "pingpong"oznak, ésegyből átütik a labdát, pedig akkor talán még nem is számítunk rá. A másik ami miatt félek a meccstől, az az hogy tudom, hogy össze fogunk balhézni Anicával v Emesével. Tuti hogy ki fogunk akadni egymáson, én azon h Anica mit pattog, ők azon hoy én mit pattogok. És így má meg is lesz a csúfos vereség És ezen még Lucim sem segíthet. Márpedig az eléggé gázos lesz, ha mi a Nagyröpisek kikapunk a Krisztanéni röpiseitől. Uh össze kell kapnunk magunkat. De pont ettől félek, hogy mindenki elkezd majd kapkodni. Élen Anicával meg velem. Már előre látom hogy lemosnak minket a pályáról a nagadikesek...

Van egy könyvsorozat. Meglepő módon az a neve, hogy Négyen egy gatyában. De mi a koliban már csak Gatyának hívjuk. A Gatya.  A Gatyának tényleg varázsereje van. Ezt a könyvön keresztül is reztk. Négy különböző lányról szól, akik nagyon jó barátnők. Szerintem mindenki ak olvasta a könyvet azonosulni tudott valamelyikükkel. Én sajnos a filmet előbb láttam mint a könyvet olvastam, uh a lányok elképzelése kimaradt. Az egyben nagyon utáltam Beet, mert a személyisége tőlem egy egész csillagrendszernyire volt. Azonban történt valami az életemben, és mindez megváltozott. Magam sem tudom, hogy mi volt az, de mindenesetre mostmár olyan akarok lenni mint ő. Erről egy Patrónás csajsi jut az eszembe, aki eredetlig apáca akart lenni, azátn belezúgott egy pasiba és átalakult egy kurvává. Hát igen. De ez maradjon meg elrettentő példának. Én nem akarok kurva lenni, egyszerűen csak normális lány akarok lenni. Asszem most kicsit eltértem a címtől, de ez most nem nagyon érdekel. Gondolkaotam és is egy gatyaalapításon, de ma már össze is vesztem a barátnőimmel, uh gyorsan elvetettem az ötletet. Asszem a Gatya varázsát meghagyom Ann Bvalakinek. De persze remélem hogy ez a könyv segít hogy olyan lehessek, amilyen szeretnék lenni. Ajánlom mindenkinek, mert nagyon jó könyv!!

Írni, ez egy olyan gyönyörű szó. Imádok írni. Az írás hatalom. Ez egy idézet, egy barátom mondta, nem tuom hogy ő honnan szedte, de tény, hogy igaza van. Írás, legszívesebben ezzel foglalkoznék egész életemben. Ezért is vezetek blogot, hogy kicsit gyúrjak az újságíróira, de nem tudom, hogy képes lennék-e egész életemben írni. Írás, minden nyelven szép, escribir...szép szó. És az az érzés ahogya betűket formálod, ahogyan leírod azt amit szeretnél. Jobb mint a sport, mindennél jobb.

Olyan nehéz dolog bízni. Nem csak arra értem hogy bízni Istenben. Bíznom kell Istenben is de az osztálytársamban, is az anyukámban is, a legfőképpen magamban is bíznom kell. Nagyon nehéz  dolog beletörődni abba, ami megtörtént, és -miután mindent megtettünk érte- várni azt, hogy mi lesz velünk. Meg kell tanulnunk csendesen mindent rábízni Istenre.

Vagy ha esetleg nem is ezt vesszük, olyan nehéz almondani egy súlyos titkot a barátnőnknek, hiszen szívünk sötét zugában ott motoszkál a gondolat, s szinte látjuk magunk előtt, ahogy a sarokban félreállva lopva súgja tovább ellenségünk fülébe. De mégis úgy vágyunk rá, hogy egy vígasztaló karban kisírjuk magunkból gondunkat. Néha persze elég ha hüppögve átkozodunk, h mért mindíg csak minket ver a sors, és elküldünk magunktól mindenkit, hogy magányosan tombolhassunk. De ahogy este fekszünkaz ágyunkban, a mindennapi feladatokat elvégeztük, és a gondolatok újra ránktörnek kétségbeesetten keresünk valakit, aki meghallgatna. De ahogy ott állunk előtte, a bizalom nincs meg, így csak némán rázzuk a fejünket. Bizony nehéz dolog bízni.

Meg aztán az is egy nagy feladat hogy bízzunk magunkban. Meg kell tudnunk állapítani, hogy tudjuk-e a leckét, eleget tanultunk-e, döntésein helyesek, kvérek vagyunk-e, vagy esetleg még nasizhatunk egy kicsit. Vagy esetleg fel kell tudnunk mérni, hogy egy adott feladatra mennyit kell tanulnunk. Ha viszont már megtanultunk ömagunkban bízni, vigyáznunk kell arra is, hogy nehogy átessnk a ló túloldalára, és ebízzuk magunkat. Szóval higyétek el, tényleg nehéz dolog a bizalom!

Az ember elgondolkodik néha hogy mi szeretne lenni. Mindenki folyton csak azt kérdezi, na és tudod már milyen irányba folytatod? Vagy esetleg nyíltan rákérdez, Mi leszel ha nagy leszel? Azt hiszem minden velemkorúnak egy a véleménye: le ezekkel a kérdésekkel!! Főleg az ilyen dedós formával...Igazán érthetelen számomra hogy egy tizenöt tizenhat éves gyereknek mért kell eldöntenie hogy miből akar megélni az elkövetkezendő 40, 45 évben. Hiszen ez eléggé huzamos idő!! Ebben a korban mindenki csak azzal bíztat, hogy olyat válassz amit szeretsz. De a muzsikálásból hogy fogom én fenntartani nagybendőjű családom, és részeges férjem??

Amikor kicsi voltam a szüleim azt akarták hogy ügyvéd legyek, én azonban egy tanyán akartam élni, és állatokkal akartam foglalkozni. Aztán egyre cseperedtem, és általánosban az egyetlen négyesemet biológiából szereztem meg, így egyre távolodtam az erdő széli tanyámtól. Elfogadtam végre szüleim akaratát, és ügyvédnek készültem, de nem volt bennem a lelkesedés, hogy gátlástalanul védjem azokat a mocskos alakokat, akik pedofíliával ültek a tanuk padján. Így tovább ugrottam az újságírásra. Végre valami amit szeretek, érdekel és alán meg élnék belőle. Na már megvan az akarat, a lelkesedés, a tudás...de valahogy mégsem jön össze...az irodalom tanárom egy rakás szar. De ennek ellenére mégis érdekel a véleménye, ami természetesen az, hogy a fogalmazásaim bénák, és egy akaratos lúzer vagyok...Hát hogy ne legyek akaratos ha az életem múlik rajta?? Nyíltan a szemembe mondja, hogy belőlem sosem lesz újságíró. Mit tegyek, fogadjam el, próbáljak ki valami mást, vagy szedjem össze magam, és mindent bele adva megvalósítsam az álmom?

Reggeli után megnéztem a kedvenc sorozatomat, mert az kihagyhatatlan, aztán persze egy kicsit ugráltam a csatornák között, hogy megy-e valami jó.De nem ment. Sebaj hiszen a szórakozást ez sem ronthatja el, így hát leültem a gép elé egy kicsit netezni. Hogy szórakozás volt-e nem mondanám biztosra, nagyon untam a sok várakozást. De a kicsiből ennek ellenére is egy egész délelőtt lett. Nővérem mellettem bújta a könyvét, melyet most kapott kedvenc barátnőjétől.

-Te miért nem olvasol mostanság?-Kérdezte felnézve a könyvből. Összerezzentem erre a kérdésre. Már nincs rá időm, túl sok a dolgom. Bizonygattam magamnak, és visszafordultam a gép elé ami továbbra is unalmas és időpazarló volt. De az olvasásra már nem jutott időm.

Egyik délután  éppen kimenőre rohantam, mert ugye az ember mindíg csak rohan és mindíg van fontosabb dolga. Szaporáztam lépteim, mert mindjárt négy óra, és nekem még tanulnom kell.Arcomat csípte a hideg,kezeim átfagytak,nyakamat gyengén melegítette a sál és szemebe akaratlanul is könny szökött. A fák csupasz  ágai szomorúan himbálóztak a komor, nagy házak között. Csúnya őszi idő volt, az emberek fejüket a földre szegezve siettek dolgukra és gondolataikba elmélyedve nem törödtek másokkal. Sok ember ment el akkor a tér előtt, így komoran és sietve.Ezért történhetett talán, hogy egy sem vette észre azt a két gyönörű madarat, akik ennek a csúf őszi napnak a tiszteletére szálltak le arra a kis rozoga padra a téren.

Sok hetes várakozás után elérkezett a hazautazás napja. Hatalmas pakkjainkkal  elindultunk az állomás felé. A frissen nyomtatott jegyet megmutattam az ellenőrnek aki rögtön továbbenedett minket. Cipőfűzőm útközben kikötődött, de nem érdekelt, csak szálljunk fel a vonatra! Miután táskáinkat elpakoltukés jólesően lepuffantunk az ülésbe. Néhány perc múlva az ajtók záródtak és a vonat elindult.

-Megyünk haza!- suttogta nővérem alig hallatóan.

Aztán a kisiklottunk a többi szerelvény közül, és lassan az állomás teteje is eltűnt fölülünk. Elhagytuk a régi, lerobbant raktárakat, a vastelepeket, Pest latyakos utcáit. Lassan kiértünk a vároból, a  fehér hó kavargott, és mindent beborított.

-Igen, megyünk haza...