Olyan nehéz dolog bízni. Nem csak arra értem hogy bízni Istenben. Bíznom kell Istenben is de az osztálytársamban, is az anyukámban is, a legfőképpen magamban is bíznom kell. Nagyon nehéz dolog beletörődni abba, ami megtörtént, és -miután mindent megtettünk érte- várni azt, hogy mi lesz velünk. Meg kell tanulnunk csendesen mindent rábízni Istenre.
Vagy ha esetleg nem is ezt vesszük, olyan nehéz almondani egy súlyos titkot a barátnőnknek, hiszen szívünk sötét zugában ott motoszkál a gondolat, s szinte látjuk magunk előtt, ahogy a sarokban félreállva lopva súgja tovább ellenségünk fülébe. De mégis úgy vágyunk rá, hogy egy vígasztaló karban kisírjuk magunkból gondunkat. Néha persze elég ha hüppögve átkozodunk, h mért mindíg csak minket ver a sors, és elküldünk magunktól mindenkit, hogy magányosan tombolhassunk. De ahogy este fekszünkaz ágyunkban, a mindennapi feladatokat elvégeztük, és a gondolatok újra ránktörnek kétségbeesetten keresünk valakit, aki meghallgatna. De ahogy ott állunk előtte, a bizalom nincs meg, így csak némán rázzuk a fejünket. Bizony nehéz dolog bízni.
Meg aztán az is egy nagy feladat hogy bízzunk magunkban. Meg kell tudnunk állapítani, hogy tudjuk-e a leckét, eleget tanultunk-e, döntésein helyesek, kvérek vagyunk-e, vagy esetleg még nasizhatunk egy kicsit. Vagy esetleg fel kell tudnunk mérni, hogy egy adott feladatra mennyit kell tanulnunk. Ha viszont már megtanultunk ömagunkban bízni, vigyáznunk kell arra is, hogy nehogy átessnk a ló túloldalára, és ebízzuk magunkat. Szóval higyétek el, tényleg nehéz dolog a bizalom!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.